Idén február 26-a volt az a nap, amikor a városvezetés megtárgyalta és elfogadta az önkormányzati rendszer 1990 óta íródó történetének 36. gödöllői költségvetését. A település 2026. évi büdzséjét – várospolitikai állás- és üléspont szerint – eltérő jelzővel lehet illetni. Talán a „forrásszegénység” és az egyes, nem kötelező feladatok esetében fellelhető „túlzott költekezés” lehetne a két véglet. A képviselőtestület tagsága 30 perces szóbeli kiegészítés (Gémesi György 7 perc, Bárdy Péter 23 perc), majd 61 perces, hozzászólásokkal telt „vita” után 11 igen szavazattal, valamint 3 tartózkodással a több mint hat év elteltével megújult és kibővített városházi épületben biztosított zöld utat a Gödöllő idei gazdálkodásának irányszámait tartalmazó települési költségvetésnek. Ilyen legutóbb 11 éve történt, még az időközben lebontott Szabadság tér 7. szám alatt...
Ebédszünetet tartott július 22-én 12 óra 30 perc körül négy építőmunkás, amikor egy közeli ház kerítésén az utcára ugró férfi minden előzmény nélkül ordítozva megindult feléjük. Leszúrásukkal fenyegetőzött, egy késsel szurkálódva hadonászott. A munkások először néhány lépést távolodtak, majd jobbnak látták, ha elszaladnak támadójuk elől. Egyiküket sem érte utol, ezért továbbállt.
A helyi rendőrök személyleírást kaptak a támadóról, és személyismeretük alapján hamar azonosították. A férfi éppen egy vonaton utazott, Újpestre tartott lomizni, amikor a fóti vasútállomáson 17 óra után leszállították.
Kihallgatásán panaszt tett a gyanúsítás ellen, vallomása szerint a cselekményt nem követte el, szerinte az egész kitaláció. A 33 éves veresegyházi tartózkodási helyű férfi ellen garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai folytatják le. Forrás: police.hu