Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Július 6-ától Bontsa a vonalat! elnevezéssel újraindították intenzív tájékoztatási kampányukat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az – úgynevezett – unokázós csalás visszaszorítása érdekében. A főleg a 60 év feletti korosztály kárára elkövetett megtévesztésekre visszavezethető bűncselekmények elleni radikális rendőri fellépést az ilyen jellegű esetek időről időre történő felbukkanása indokolja. A helyi és környékbeli nyugdíjasok a Gödöllői Rendőrkapitányságon lezajlott fórumon kaptak hasznos prevenciós tanácsokat, a Régió Plusz TV stúdiójában pedig Szoboszlainé Schiller Zsuzsanna rendőr alezredes, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője hívta fel a figyelmet a csalók ellen bevethető leghatásosabb eszközökre, módszerekre.