Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Május 31-én, vagyis: Pünkösd vasárnap megnyit a domonyvölgyi Lázár Lovaspark – tájékozatta hírportálunkat Darázs György, a Gödöllőtől néhány kilométerre található impozáns létesítmény igazgatója.
- Ezt követően június 13-án, szombaton lesz nyitva a lovaspark, amikor az általános iskolai ballagások is lesznek. Június 20-ától kezdődően viszont minden szombaton és vasárnap kitárja kapuit a családok és egyéni vendégek előtt is – tette hozzá az igazgató.
Ami a programlehetőségeket illeti, erdei kocsikázás, pónilovaglás, az őshonos háziállat-park megtekintése, izgalmas játszótér és lovasbemutató várja a 9 hektár nagyságú természetvédelmi területen elterülő lovasparkba kilátogató vendégeket. A házias ízek és a magyar konyha kedvelői a csárdák tágas teraszain – biztonságos körülmények között – különböző árfekvésű étkezési lehetőséget is igénybe vehetnek.
A Lázár Lovaspark felkereséséhez előzetes bejelentkezés szükséges, amit a képre kattintva elérhető email-címen tehetnek meg az érdeklődők.