Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Mínuszos lett 2019-ben (is) a gödöllői buszközlekedés

2020-04-28 16:54:52

Gémesi György polgármester – élve a rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet adta felhatalmazással – határozatba foglalta, hogy elfogadja a helyi közösségi autóbusz-közlekedés, mint kötelező közszolgáltatás lebonyolításáért felelős Volánbusz Zrt. 2019. évi gazdálkodási tevékenységéről szóló beszámolót. Ennek szerves része a bevétellel nem fedezett, indokolt költségek egyenlege is, ami alapján a közlekedési társaságnak kevéssel több mint 20 millió forintos ellentételezési igénye keletkezett.

Érdemes megjegyezni, hogy a tavaly január végén elfogadott 2019-es városi költségvetésben erre a feladatra eredetileg 110 millió forintot terveztek be, majd augusztusban a gödöllői önkormányzat a Volánbusz Zrt. szolgáltatásának finanszírozásához az elmúlt évre vonatkozóan a pályázat benyújtásáig nettó 121.354.719 forint összegű, saját forrásból származó, vissza nem térítendő önkormányzati támogatás átadásával járult hozzá.

A Volánbusz Zrt. tavalyelőtti évről készült beszámolójában nettó 32.457.521 forint többletfinanszírozási igény merült fel, amire – miként most is – a közszolgáltatási szerződésben foglalt kötelezettség alapján vált jogosulttá a Gödöllőn szolgáltató közlekedési társaság. Ehhez képest a 20 millió forint csökkenő tendenciát mutat. A város idei költségvetésében 120 millió forintos összeg szerepelt erre a célra, ami április 23-án 134 millióra változott.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online