Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter egyedi céltámogatásával egy eddig ismeretlen Erzsébet királyné portréval bővült a Gödöllői Királyi Kastély gyűjteménye. A hírt a szaktárca vezetője együtt jelentette be július 1-jén dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával. A különleges műalkotás Georg Raab, az osztrák császári udvar egyik legjelentősebb portréfestőjének munkája – olvasható a Gödöllői Királyi Kastély hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
A Hangjegy Színház nyári sorozata, a Sisi nevét viselő, július 7-e és 20-a között lezajló, nyolc programból álló előadásfolyam megtölti élettel a Gödöllői Királyi Kastély parkját. Az érdeklődők népszerű produkciókat láthatnak a csillagok alatt, fergeteges művészek tolmácsolásában.
Csaknem húsz millió forintos támogatással elindult Gödöllő klímastratégiájának kidolgozása és helyi szintű szemléletformálási programok megvalósítása. Gödöllő Város Önkormányzat projektjének együttműködő partnere az Euro-Ökoland Hungary Alapítvány. A projekt összértéke 19,3 millió forint, amelynek száz százalékát az Európai Strukturális és Beruházási Alap és Magyarország központi költségvetése együttesen finanszírozzák.
Gödöllő Város Önkormányzata KEHOP-1.2.1-18-2018-00070 azonosító számú „Gödöllő Város klímastratégiájának kidolgozása, valamint helyi szintű szemléletformálási programok megvalósítása” elnevezésű pályázaton 19,37 millió forint támogatást nyert. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.
A támogatás segítségével a klímastratégia számításba veszi a klímaváltozás Gödöllőn várható hatásait, és a rendelkezésre álló adatok alapján három évtizedre előre jelzi a várható folyamatokat. Ezen felül a szemléletformálás fő célja, hogy különböző gödöllői és környéki rendezvényeken, programokon bemutassa, mennyire függ a lakosság viselkedésétől a klimatikus események jövőbeni, helyi szintű alakulása.
A megbízott Euro-Ökoland Hungary Alapítvány többek között oktatási programokat, figyelemfelhívó akciókat, tájékoztató előadásokat fog szervezni és gyakorlatorientált példákat fog bemutatni. Emellett együtt működik a helyi médiumokkal, iskolákkal és az önkormányzattal is a helyi igényeknek megfelelő programok kialakításában.
A program keretében ismeretterjesztő kiadvány készül, amit médiakampány is kiegészít. Számos iskolai verseny és tanulmányi kirándulás kerül megszervezésre. Városi rendezvényeken klímasátort és öko-labirintusi állítnak fel – tájékoztatta szerkesztőségünket a gödöllői polgármesteri hivatal pályázati csoportjának munkatársa.