A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Már a karácsonyra, illetve az adventi időszakra készülődik a Gödöllői Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Ennek ékes bizonyítéka, hogy november 22-én óvodások segítségével ünnepi díszbe öltöztették a kirendeltség Szabadság úti épülete előtt álló fenyőfát.
A díszek külön érdekessége, hogy azok nagy részét a Gödöllői Mesék Háza Óvodába (Szent János utcai óvoda) járók készítették. A kisgyermekek nem csak a készítésben, hanem a díszítésben is kivették a részüket. A több méter magas fenyőfa alsó ágaira a gyerekek emelő segítségével helyezték fel az általuk készített színes dekorációkat. A magasabban lévő ágakat a hivatásos tűzoltók öltöztették ünnepi pompába, és a csúcsdíszt is ők tették a helyére.
A feldíszített fenyőfára felkerült a színes lámpasor is, aminek bekapcsolása november 29-én, pénteken ünnepi keretek között történik meg. Fotó: BM OKF médiaszerver/PMKI Gödöllő KvK