Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Stratégiai együttműködésre lépett a Nestlé és a Szent István Egyetem

2019-05-31 10:48:15

A már évek óta végzett gyakorlatorientált képzés elmélyítését határozta el a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kara. A felek ezért május 30-án stratégiai együttműködést kötöttek, aminek elsődleges célja, hogy a következő öt évben további 150 hallgató vehessen részt a sikeresen működő Nestlé kurzuson, így a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni – derül ki a gödöllői központú felsőoktatási intézmény médiaközpontja által kiadott sajtóközleményből.

Komoly sikert ért el az elmúlt három esztendőben a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem (SZIE) Élelmiszerkereskedelem specializációján 2016-ban indult együttműködés. A multinacionális élelmiszergyártó vállalat és a felsőoktatási intézmény speciális kurzusán eddig közel 90 hallgató vett részt. A képzés népszerűsége annak köszönhető, hogy a diákok nemcsak előadásokat hallhatnak, üzem- és irodalátogatáson vehetnek részt, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, de konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a vállalattól. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett a Nestlé munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében a vállalkozás több, mint 25 szakemberét vonta be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön „Nestlé Nagykövet” segíti.

A közös sikerek hatására a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem illetékesei úgy döntöttek: szorosabbra fűzik a kapcsolatot és stratégiai megállapodást írnak alá, aminek keretében a következő öt évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül, a Nestlé még több projektfeladat megoldásába vonja majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosít a diákok számára, szakemberei pedig előadóként és az államvizsgabizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. Ezen felül a Nestlé előadásokkal, üzemlátogatásokkal, vezetői melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatja a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.


A Szent István Egyetemen megrendezett eseményen – miután dr. Palkovics László, a SZIE rektora (balra) és Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója aláírták a megállapodást – sor került az új Nestlé Mini Bisztró átadására is, amely elérhető étkezési lehetőséget kínál a hallgatók számára a Campuson.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online