Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Május 18-án, szombaton idén is megrendezi a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége a „Botra fel” elnevezésű figyelemfelhívó kampányát. Ennek keretében országszerte 23 helyszínen – köztük Gödöllőn is – várják az érdeklődőket egy közel kétórás, intenzív (nordic walking) sétára. A szövetség célja felhívni a figyelmet a testmozgás fontosságára és annak a vércukor-szintre gyakorolt jótékony hatására.
A gödöllői esemény helyszíne az alsóparki Világfa-futókör lesz május 18-án, szombaton 14 órától. Az egészségmegóvó eseménnyel kapcsolatosan további tájékoztatás kérhető a (06-20) 966-0341-es telefonszámon.