Június 9-én, az önkormányzati választáson résztvevő gödöllői polgárok úgy döntöttek, hogy a GDL Pelikán Szövetségben a Városért Egyesület jelöltjei kizárólag a kompenzációs listáról juthatnak mandátumhoz, méghozzá: háromhoz. Tekintettel arra, hogy a civil szervezet színeiben indultak közül négyen a szeptember végén leköszönő képviselőtestületnek is tagjai voltak, adódott a kérdés: miként változik a várospolitizálás az új helyzetben? Az egyesület elnökével, Debreczeni Attilával beszélgettünk.
Az új, október elejétől hivatalba lépő gödöllői képviselőtestületnek lesz egy „nagy visszatérője”. Az ex-szocialista párti várospolitikus, Kovács Barnabás és csapata számítása bejött: június 9-én a Tisztesség-Emberség Városvédő Egyesület (TEVE) kompenzációs listáról mandátumhoz jutott a várost irányító testületben. A hogyan továbbról a civil szervezet 2002 és 2019 között gödöllői önkormányzati képviselőként ténykedett elnökét kérdeztük.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan figyelemmel kíséri az online kereskedelmet, köztük a közösségi felületeken értékesítőket is. Ezért akadt horogra az a család, akiknek tagjai több egyszemélyes kft-t és egyéni vállalkozást is alapítottak, hogy a szabályokat kijátszva megússzák az áfa-fizetést. Nem sikerült, több mint 40 milliós bírságra számíthatnak – olvasható a NAV illetékesének hírportálunkhoz eljuttatott közleményében.
Molnár Árpád egy különös jelenségre hívta fel a figyelmet a gödöllői önkormányzat áprilisi ülésén, az egyebek napirendi pont folyamán. A Fidesz-KDNP képviselője a fegyelmezetlenségből vezette le javaslatát, mondván: egy képviselőnek olyan állapotban kell megjelenni a testületi tanácskozásokon, hogy felelős döntéseket tudjon hozni. Utalva az április 17-i rendkívüli összejövetelen történtekre, azt indítványozta, a jegyző hozzon alkoholszondát a testületi ülésekre, hogy ellenőrizni lehessen az ittasságot.
Gémesi György láthatóan képben volt, hogy miért állt elő Molnár Árpád ezzel a javaslattal, de csupán annyit mondott, hogy utólag ne kérjen ilyet, legközelebb a helyszínen jelezze, ha felmerül az ittassággal kapcsolatos gyanú. Gémesi azt is hozzáfűzte: egyébként meg – szerinte – nem jegyzői hatáskör ez, mert az üléseket a polgármester vezeti.