Régen volt ilyen: strandröplabda ob-forduló gödöllői arany nélkül
Július utolsó előtt hétvégéjén Dunaújvárosban zárult a strandröplabda országos bajnokság selejtező szakasza. A tatai és a nyíregyházi megmérettetés után, az augusztus 11-én és 12-én a budapesti Lupa-tónál megrendezendő „nagydöntőre” utolsóként kvalifikáló harmadik fordulóban is az érmekért küzdöttek a Penta-Gödöllői RC színeiben rajthoz állt párosok.
Női vonalon a legjobb négy közé különösebb gond nélkül jutott el a Lutter Eszter (Gödöllő), Szombathelyi Szandra (Kaposvár) kettős, amelynek a jelenlegi szezonban eddig nem akadt legyőzője a hazai mezőnyben. Most azonban igen, méghozzá az egykoron gödöllői színekben játszott, de nemrégiben Óbudára igazolt Szabó Dorottya, Háfra Dominika duó, amely 2-0-ra nyert az elődöntőben. A másik ágon a Dénesi Brigitta, Győri Panna alkotta gödöllői páros sikerrel járt, és finalista, majd ezüstérmes lett.
A fiúknál a Krekk Zoltán (Strandröplabdázásért SE), Soós Izsák (Gödöllői RC) kettős révén volt gödöllői érdekeltség az elődöntőben, majd a bronzmérkőzésen. Íme, a gödöllői párosok végjátékbeli eredményei:
Nők Elődöntő Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra – Szabó Dorottya, Háfra Dominika (Óbudai SSC) 0-2 Dénesi Brigitta, Győri Panna – Papp Lujza, Tátrai Nikolett (Strandröplabdázásért SE) 2-1 Bronzmérkőzés Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra – Papp Lujza, Tátrai Nikolett 2-0 Döntő Dénesi Brigitta, Győri Panna – Szabó Dorottya, Háfra Dominika 0-2
Férfiak Elődöntő Kiss Dániel, Takács Gergely (Pénzügyőr SE) – Krekk Zoltán, Soós Izsák 2-0 Bronzmérkőzés Krekk Zoltán, Soós Izsák – Hajós Artúr, Stréli Bence (Strandröplabdázásért SE) 1-2
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|