Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Pontosztozkodás a Gödöllő-Hatvan kézilabda rangadón

2018-04-22 17:44:37

NB II. Északi-csoport, 19. forduló:
Gödöllői KSE – OKTAT60 Hatvani KSZSE 23-23
(10-9)

Pestiesen szólva: a helyzet fokozódik! Elsősorban azért, mert mindkét csapat esélyes a csoportbajnoki cím elnyerésére, ezáltal cseppet sem volt mindegy, miként oszlanak meg a pontok a felek között. A gödöllői formáció várta előnyösebb helyzetből a rangadót, hiszen tudatában volt annak, hogy döntetlen esetén megmarad az egypontos különbség a hazaiak javára.


Idegesen, több lehetőséget is elpuskázva kezdtek a riválisok, majd a vendégek kaptak előbb lábra. Ebben benne volt a két kapus teljesítménye közötti különbség, illetve az is, hogy a gödöllőiek rossz hatékonysággal fejezték be támadásaikat. Nyolc-ötös hatvani vezetésnél Bartos Gábor időt kért, majd az addig a vártnál visszafogottabban játszó Márkus Béla (képen feketében, jobbra) vezérletével a szünetig fordítottak a vendéglátók.
A szoros, mi több, feszült és kiélezett játék a második félidőre is megmaradt. Olyannyira, hogy egyik gárda sem tudott kiépíteni a végső győzelem bebiztosítására elegendő előnyt, ezáltal pontosztozkodással zárult a forduló rangadója.

A Gödöllői KSE csapata 29 ponttal, 529-462-es gólkülönbséggel a 2. helyen áll a csoport tabelláján.

Ifjúságiak:
Gödöllői KSE – Hatvan 39-27 (17-15)
Serdülők:
Gödöllői KSE – Kántor Anikó SE 37-18 (19-6) • Főnix ISE – Nagykovácsi Sólymok SE 44-16 (18-4)


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online