Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi április 16-án, a kora délutáni órákban Veresegyházon, a Mogyoródi úton. Az összetört autó az úttesten keresztbe fordult, forgalmi akadályt okozott. Sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, őt a helyszínre riasztott mentők kórházba szállították. A gödöllői hivatásos tűzoltók áramtalanították és átvizsgálták a járművet, majd biztosították a helyszínt – közölte hírportálunkkal Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Fotó: PMKI Gödöllő HTP