Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Április 7-én gödöllői harcosok részvételével rendezték meg a XIII. Esztergomi Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Bajnokságot. A Crow-Gym versenyzői egy arany-, illetve 2-2 ezüst- és bronzéremmel tértek haza a rangos viadalról.
A legfényesebb medáliát Módi Zsolt (képen középen) gyűjtötte be, aki a nehézsúlyban diadalmaskodott, úgy, hogy közben 140 kilogramm súlyú ellenfelet is felülmúlt. Schwetz Tamás (képen balra) első kupa-szereplése alkalmával remekelt, ezüstérmes lett. Miként a döntőben bírói segédlettel veszítő Demetrovics Ádám is (képen jobbra), aki gőzerővel készül a revánsra. A gödöllői bronzérmesek táborát a még tapasztalatlannak mondható Víg Fanni, valamint a sorsolás szeszélye folytán nehéz riválisokkal megküzdő Horváth Richárd alkották.