A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 21-én lezajlott tanácskozásukon néhány perc alatt „megvitatták” a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium tagjai egyhangú szavazással elfogadták azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2025. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Április 12-én eldőlt, hogy László Endre Márton, a Tisztelet és Szabadság Párt jelöltje nyerte el a gödöllői központú, Pest vármegye 6. számú választókerület egyéni országgyűlési képviselői mandátumát. Az új parlamentben kétharmados többséget szerzett Tisza Párt helyi jelöltje a kampány során nem élt azokkal a lehetőségekkel, amiket felkínáltunk számára. Ugyanakkor írásban jelezte, hogy „a választások után állok rendelkezésetekre”. Szaván fogtuk a frissen megválasztott honatyát.
Május 21-én a gödöllői képviselőtestület tagjai – a tavalyi városi gazdálkodás zárszámadásának elfogadása előtt – jóváhagyták a gödöllői önkormányzat által korábban életre hívott hat gazdasági társaság 2025-ös gazdálkodási mutatóira vonatkozó beszámolót (mérleget).
A könyvvizsgálók által is ellenjegyzett „papírok” tanúsága szerint a hat gödöllői közcég – eltérő mértékben – nyereséggel zárta a mögöttünk hagyott esztendőt. Lássuk a testületi tagság által minden esetben ellenvetés nélkül elfogadott számadatokban mutatkozó részleteket!
Az idei esztendő több szempontból is a „kerek” évfordulók éve Gödöllőn. Harminc éve nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Gödöllői Királyi Kastély, valamint hatvan éve kapott újra városi rangot a település, miután 1763-ban már mezőváros volt. A kettős évfordulóról az 1995-ben megalakult Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete is megemlékezik: június 13-án, szombaton Grassalkovich Antal Emléknapot rendeznek a kastély barokk színházában. Szlávik Jánosnéval, az egyesület elnökével idéztük fel a múltat és a közeljövőről is szót ejtettünk.
A nyomozás adatai szerint E. Károly 2017. december 11-én, 15 óra körül veresegyházi otthonukban előzetes szóváltást követően megpofozta és fojtogatni kezdte a sértettet. Az agresszív férfi ezt követően a nőt az ágyra lökte és védekezésre képtelen állapotát kihasználva, a táskájában lévő pénztárcából készpénzt vett ki, majd az ágy melletti fiókból a sértett aranyláncát, aranyfülbevalóját és aranygyűrűjét is eltulajdonította. Az esetről a sértett feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozók a 49 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya az E. Károly ellen kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte. Forrás: police.hu