Rangadót vesztett a ziccereket és heteseket kihagyó gödöllői kézilabda-csapat
NB II. Északi-csoport, 11. forduló: Gödöllői KSE – Rév TSC 19-20 (9-13)
Aránylag egyszerű volt a képlet a forduló rangadója előtt: amelyik csapat nyer, őszi bajnoknak mondhatja magát. A döntetlen a vendégeknek volt kedvező eredmény. A tétnek megfelelően, elszántan kezdtek a csapatok, a hazai gárdának azonban azzal a nem túl előnyös helyzettel is szembesülnie kellett, hogy több kulcsembere – különböző okok miatt – a kezdő sípszó elhangzásakor nem állhatott Bartos Gábor edző rendelkezésére.
Gödöllői szemszögből nézve, kifejezetten jól kezdődött a találkozó, hiszen 5-4-re a hazaiak vezettek. Ekkor azonban megtört az emberelőnyben is gólképtelen vendéglátók lendülete, olyannyira, hogy a vizitálók zsinórban hétszer találtak be egymás után (5-11). A térfélcseréig sikerült kozmetikázni az eredményen, csakhogy a számos kihagyott ziccer és büntető előrevetítette, hogy miben kellene javulniuk a fekete mezes gödöllőieknek a második félidőre. A hiányosságokat részben sikerült felszámolni a második harminc percre, ám ez csak arra volt elegendő, hogy a hazai formáció megszorítsa riválisát. Sovány vigasz, de a meccs végén akadt némi esély arra, hogy pont(ok)hoz jusson a GKSE alakulata, a kettős emberelőnyt azonban nem tudták kihasználni Bartos Gábor játékosai. A Gödöllői KSE csapata 14 ponttal, 309-266-os gólkülönbséggel a 3. helyről várja a tavaszi folytatást.
Ifjúságiak: Gödöllői KSE – VS Dunakeszi 27-36 (12-16) A Gödöllői KSE társulata 6 ponttal (292-324) a csoport tabellájának 8. helyén végzett a bajnoki idény első felében. Serdülők: Salgótarjáni Strandépítők – Főnix ISE 35-24 (15-14) A Gödöllői KSE csapata 19 ponttal (354-271) a 3. helyen áll a csoport tabelláján az őszi mérkőzések után, míg a Főnix ISE együttese 12 ponttal (271-292) a táblázat 7. helyezettje.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|