Gyóni hármassal szembesültek a gödöllői focisták
Újabb, kifejezetten komolynak mondható kihívás várt Szász Ferenc csapatára a bajnokságban, hiszen a tabella harmadik helyén 21 ponttal tanyázó Dabas-Gyón ellen kellett pályára lépnie a gödöllői tizenegynek, amely eddig 8 pont begyűjtésére volt képes.
A szikrázó őszi napsütésben lezajlott ütközet elejétől érzékelhető volt, hogy a játékszert erőszakosabban támadó és több poszton fizikai fölényben játszó gyóniak a győzelemért utaztak Gödöllőre. A fehér mezes vizitálók a 9. percben még csak lesgólig jutottak, ám szűk negyedórával később egy jogos – Milkó Dániel által a tizenhatoson belül elkövetett buktatásért megítélt – büntetőből megszerezték a vezetést.
 A bekapott gól után valamivel nagyobb elszántsággal terelte és birtokolta a bőrgolyót a házigazda alakulat, de komoly veszélyt egyetlen támadása sem jelentett a vendégek kapujára. Így volt az a második félidő több mint felében is, a hazai egyenlítés helyett azonban a gyóniak növelték előnyüket: a 76. percben egy sakk-matt helyzetet értékesítettek a szétzilált gödöllői védelem tagjainak asszisztálása mellett, majd kapusuk kitornázta a szabadrúgásból a bal felső sarok felé tartó labdát, és szinte a következő támadásból, a rendes játékidő utolsó percében harmadszor is bevették a vereségbe ekkor már beletörődő gödöllőiek kapuját.
Pest megyei I. osztályú bajnokság, 10. forduló: Gödöllői SK – Dabas-Gyón FC 0-3 (0-1) A Gödöllői SK csapata 8 ponttal, 12-18-as gólkülönbséggel a tabella 12. helyét foglalja el. Következik: FÉMALK-Dunavarsány – Gödöllői SK október 20., péntek 19 óra.
További, gödöllői érdekeltségű mérkőzés:
Pest megyei III. osztályú bajnokság, Észak-keleti csoport, 8. forduló: Őrbottyán KSE – Gödöllői SK II.-Szada 2-7 (1-3) Gödöllői gólok: Pakuts Barna (3, egyet 11-esből), Szemjaninyov Sándor, Kiss Gábor, Zabó Ottó, Czira Péter. A Gödöllői SK II. csapata 6 ponttal, 17-17-es gólkülönbséggel 10. a csoport táblázatán.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|