Október 14-én, szombaton 20 órától kezdetét veszi az RTL Klub tehetségkutató műsora, az X-Faktor 2017-es évadjának elő adássorozata. A legjobb tizenkét versenyző között ott van a Gáspár Laci által mentorált Radio Mobster zenekar, amelynek tagjai több szállal is kötődnek Gödöllőhöz.
Az együttes megalakulása óta többször fellépett a palotakerti TrafoClubban, karrierjük gyakorlatilag innen indult. Dobosuk, Bajkai Bence gödöllői lakos, basszus gitárosuk Rajna Marcell a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanulója volt, az énekes-gitáros Rajna Milán pedig a Szent István Egyetem hallgatója. Stílusukban egyenletesen jó teljesítménnyel, ugyanakkor végtelen szerénységgel jutottak el az élő show-ig. A tehetséges srácok produkcióikkal hozzájárulhatnak a kulturális értékeire mindig is büszke Gödöllő jó hírének növeléséhez. Ehhez azonban az is kell, hogy az élő műsorok során minél többen szavazzanak rájuk. Fotó forrása: RTL Klub
UPDATE: A Radio Mobster számára az élő show első adása után véget ért az X-Faktor. A zenekar a legkevesebb szavazatot kapta, ezáltal párbaj nélkül esett ki.