A MATE-Gödöllői EAC elmúlt bajnoki idényben újoncként az NB II. 5. helyén végzett női röplabda-csapata az új, október 11-én induló pontvadászatban az NB II. felsőház Keleti-csoportja december 19-ig tartó alapszakaszában kezdi meg a küzdelemsorozatot. Riválisai a Debreceni EAC a debreceni Eötvös DSE, a Miskolci VSC, a Palota RSC, illetve a Szolnoki Sportcentrum formációi lesznek.
Június 16-án Miskolcon, az egyetemi Atlétikai Centrum Tábori Lászlóról elnevezett pályáján rendezték meg az U18-as magyar atlétika válogatott csapat egyik legnagyobb megmérettetését, a hagyományos négy nemzet viadalát (magyar, cseh, szlovák s szlovén), amin – a helyi szakosztály vezetésének nagy örömére – a Gödöllői EAC négy fiatal atlétája is képviselhette hazánkat.
A rangos verseny krónikájában minden szempontból első helyre kívánkozik a rúdugró Mihály Ádám (képen) teljesítménye, aki 455 centiméteres nagyszerű egyéni csúccsal második helyen végzett, és ezzel megszilárdította a helyét a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő magyar válogatottban. Edzője, Szörényi István elmondása szerint Ádámnak a 460 centiméteres magasságon is nagyon bíztató kísérletei voltak. A szintén rúdugró Kondrák Réka – egyéni csúcsától alig elmaradva (340 cm) – ötödik lett. Miként 800 méteres síkfutásban a még serdülőkorú Szőke-Kiss Anna is, aki kiváló idővel (2:16.01 perc) ért célba. Trénere Gadanecz György. A versenyen kívül indult Canea Zoltán gerelyhajító újra egyéni csúcsot javított, 55,91 méterre hajította a 700 grammos szert, és Máté Alpár tanítványa ezzel feljött az ifjúsági ranglista 2. helyére. A magyar csapat a Gödöllői EAC atlétáinak hathatós segítségével szerezte meg az ezüstérmet a nemzetek közötti versenyben.