A gödöllői városvezetés tagjai november 20-i ülésükön felülvizsgálták és módosították a helyiadókról szóló önkormányzati rendeletet, ami 2026. január 1-jén lép hatályba. Az adónemek összegének emelését az önkormányzat gazdasági mozgásterének szűkülése, nevezetesen: a jórészt stagnáló bevételek és a növekvő kiadások közötti, főként az inflációnak köszönhető „rés” tágulása teszi indokolttá, valamint az, hogy van olyan adónem, aminek mértékéhez az elmúlt 5 (építményadó, telekadó, idegenforgalmi adó), illetve 10 évben (kommunális adó) nem nyúlt hozzá a képviselőtestület.
Egy híján 30 esztendeje, hogy Gödöllőre költözött Sándor Csaba, a sokak által „szendvicsemberként” ismert, a város mindennapi életének arculatához annak idején szokatlan újdonsággal hozzájárult fiatal, aki mára elhagyta az ötödik ikszet. Csaba nemrégiben azzal hívott fel, hogy egyre gyakoribban találkozik a fiatalok motiváció és tenni akarás nélküli mentalitásával, és szeretné, ha cseppet sem zökkenőmentes életútjának megismertetésével segíthetne nekik ezen változtatni. Ez volt az apropója és a kiindulópontja beszélgetésünknek, amiből – reményeink szerint – sok jó gondolat továbbvihető és számos következtetés levonható.
A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó OPUS ENERGETIKA Csoport gödöllői központi gázhálózati elosztóraktárának átadásával új időszámítás kezdődött a kelet-magyarországi régió energiaellátásának logisztikai támogatásában. A 2.700 négyzetméteren, több mint 1,1 milliárd forintból megvalósult beruházás stratégiai jelentőségű mérföldkő a térség energetikai biztonságának fejlődésében. A november 20-án lezajlott átadón dr. Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere, valamint Konczné Kondás Tünde, az OPTESZ OPUS Zrt. vezérigazgatója is hangsúlyozta: az új fejlesztés hozzájárul az ország gazdasági erejének, emellett a térségi közösségek megtartó erejének növeléséhez is.
November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
A csoport 4. helyén álló visegrádiak otthonába zárta a 2016/2017-es bajnoki idényt a Gödöllői Sakkbarátok második számú egysége. Mattot adni egyik táblán sem sikerült a vendégeknek, akik ennek köszönhetően vereséggel álltak fel az asztaltól. A GSBE II. három győzelemmel, egy döntetlennel és hét fiaskóval zárta a bajnoki idényt, és három egységet előzött meg a mezőnyben.
Csapatbajnokság, Pest megyei I/A. osztály, 11. forduló: Visegrád – Gödöllői SBE II. 3,5-1,5 Döntetlen: Sillye Kálmán, Veres István, Molnár László. Vereség: Fehér Mihály, Nagy Adrián. A GSBE II. társulata 21,5 ponttal a bajnoki osztály tabellájának 9. helyén végzett.