Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gémesi György kiakadt

2017-04-27 17:43:45

Bő félóra kellett ahhoz, hogy az április 27-i gödöllői képviselőtestület ülés – addig viszonylagos nyugalomban zajló – menete az egyebek napirendi ponthoz érkezzen. Ekkor a települést irányító grémium Fidesz-KDNP-s képviselő kértek és kaptak szót.

Előbb Simon Gellért (képen balra) emelkedett szólásra, és elmondta, hogy a helyi közélet központi témája a Városháza bontása, amivel kapcsolatban a döntés az emberek feje felett született, és a többség akaratával ellentétes. Ezt egy, a Fidesz helyi szervezetének megbízásából készült, több mint ezer visszajelzés feldolgozása után közzétett közvélemény-kutatásra alapozta, amiből az derült ki, hogy a válaszadók 53%-as ellenzi a Városháza épületének lebontását. Simon Gellért felszólította Gémesi György polgármestert, hogy gondolkodjon józanul és állítsa le a bontási munkálatokat.
A kormánypárti képviselő szavai olajat jelentettek a tűzre. Gémesi kiakadt, és ingerülten reagált az elhangzottakra. A polgármester – mások mellett – kihangsúlyozta, hogy a felmérés inkorrekt és átláthatatlan módon történt. Ebből következik, hogy az eredmény hitelessége alaposan megkérdőjelezhető, és a személye elleni pártpropagandának tekinti. Számon kérte képviselőtársát, hogy miért nem tett korábban javaslatot az épület hasznosítására, majd megjegyezte: tisztességtelen volt, ami történt, és visszautasítja.


Molnár Árpád egy másik ügyet citált képviselőtársai elé. Elmondta, hogy március végén közérdekű adatigényléssel fordultak a város címzetes főjegyző asszonyához a Városháza bontásával kapcsolatos témakörben, és felhívta a figyelmet, hogy a törvényben előírt válaszadási határidő hamarosan lejár.
Dr. Nánási Éva válaszában elmondta, hogy a zárszámadás elkészítésének előírás szerinti, április20-i határideje lekötötte a polgármesteri hivatal humán-erőforrás kapacitását, de dolgoznak az adatok összegyűjtésén. A hivatalvezető hozzátette: azt is kiszámítják, hogy mekkora összegű térítés ellenében adják ki az igényelt adatokat. Gémesi György ezt a témát sem állta meg szó nélkül. A polgármester főleg arra utalt, hogy nem kell feltétlenül a hivatali apparátushoz fordulni, a könyvtárban is lehet kutakodni az ott tárolt dokumentumok között, ha valakinek szüksége van információra.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online