Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást indított fogolyszökés bűntett elkövetésének gyanúja miatt Baksza István ellen. A Gödöllői Járásbíróság május 19-én rendelte el a férfi házi őrizetét. Baksza Istvánt a Veresegyházi Rendőrőrs járőrei október 10-én 21 óra 30 perckor még otthonában találták, azonban a következő ellenőrzéskor, október 11-én 17 óra 30 perckor már nem tartózkodott az ingatlanban.
A 42 éves férfi a veresegyházi otthonából engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, ezért a nyomozóhatóság elrendelte a körözését. A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható Baksza István tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a (06-1) 236-28-83-as telefonszámon vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható (06-80) 555-111-es zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Forrás: police.hu