Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
NB II. Északi-csoport, 4. forduló: Salgótarjáni Strandépítők – Gödöllői KC 29-27 (13-12)
A Tatabánya B elleni hazai fiaskó után a tabella második helyén álló Salgótarjánhoz látogatott Bartos Gábor együttese, amelyre nem várt sétagalopp a találkozón. Mindez be is igazolódott, hiszen a kiélezett, izgalmas jelenetekkel tarkított küzdelemből a hazaiak jöttek ki jobban, és győzelmükkel éllovassá avanzsáltak. A vereség ellenére a gödöllőiek nem vallottak szégyent, derekasan harcoltak, de a kritikus pillanatokban kelleténél többet hibáztak. A Gödöllői KC csapata 4 ponttal, 114-119-es gólkülönbséggel a 6. helyen áll a csoport tabelláján.
Juniorok: Salgótarján – Gödöllő 21-34 Mácsár Gyula csapata ezúttal is hozta az elvárható sikert, így továbbra is őrzi száz százalékos teljesítményét a bajnokság élmezőnyében.