A Gödöllő COOP Zrt. gödöllői, 90-es számú, 153 négyzetméteres eladóterű Arany János utcai üzletének jelenlegi – 1971-ben épült, majd 1987-ben bővített – épületébe április 19-én, szombaton térhetnek be utoljára a vásárlók. Ezt követően, várhatóan októberben már egy vadonatúj üzlet fogadja mindazokat, akik akár a közvetlen környékbeli utcákból, akár más városrészekről (például: a közelben lévő Csanak, vagy Máriabesnyő) kívánják felfedezni a kereskedelmi egység kínálatát.
Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya C. Gábor 24 éves gödöllői lakos ellen. A nyomozók állampolgári bejelentés alapján jelentek meg és tartottak házkutatást augusztus 29-én, a délutáni órákban a 24 éves férfi lakásán.
Az ingatlanban több mint 800 gramm kábítószergyanús növényi anyagmaradványt, digitális mérleget és a vásárlók adatait tartalmazó füzetet találtak, amiket lefoglaltak. Az eljárás során a nyomozók kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt további két személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Ők az eljárás során szabadlábon védekeznek. C. Gábort a rendőrök elfogták, előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését. Az illetékes bíróság szeptember 1-jén elrendelte a férfi előzetes letartóztatását – írja a police.hu.