Gödöllői sportpénz átrendeződés: előretörtek az atléták, bánhatják a vívók
Május 26-i ülésükön a gödöllői képviselőtestület tagjai elfogadták a településen működő sportegyesületek és -szakosztályok számára a város idei költségvetésében elkülönített keretösszegek felosztására tett javaslatot. Voltak, akik nyertek és akadtak olyanok is, akik veszítettek a 2015-ös önkormányzati dotáció mértékéhez képest. Nézzük:A kiemelten támogatott kategóriába sorolt egyéni- és csapat versenysportágak gödöllői reprezentánsai két részletben (június 15-ig, majd október 31-ig) juthatnak hozzá a részükre elkülönített, mindent egybevetve 18 millió forintos önkormányzati dotációhoz. Közülük idén a legtöbb pénzt a Gödöllői EAC atlétái kapják, 6,3 millió forintot (tavaly 5,2 millió forint). A Gödöllői EAC vívói 4,7 millió forintra (tavaly 5,6 millió forint), a Gödöllői Röplabda Club 5,1 millió forintra (tavaly 5 millió forint), míg a Gödöllői Sport Klub – a kiemeltek közé három esztendeje felvett – asztaliteniszezői 1,9 forintra (tavaly 2,2 millió forint) tarthatnak igényt ebben az évben.
A kiemelt támogatásban nem részesülő gödöllői versenysport-szakosztályok az alábbiak szerint osztoznak a 3 millió forintos keretösszegen (zárójelben a tavalyi támogatás): Gödöllői Taekwon-do SE 1,2 millió forint (1 millió forint), VUELTA SE (ritmikus gimnasztika) 850.000 forint (640.000 forint), Jumpers Tánc és Sport KE 530.000 forint (600 ezer forint), Grassalkovich SE (sportakrobatika) 420.000 (760.000 forint).
A Gödöllőn működő szabadidős sportszervezetek közül az alábbi 16 (eggyel több, mint tavaly) kapott támogatást az erre a célra elkülönített 2,5 millió forintos költségvetési keretből (zárójelben a tavalyi támogatás): Gödöllői Sport Klub HUN-TER íjászok 420.000 forint (100 ezer forint) Gödöllői Ördögök Rugby SE 250.000 forint (0 forint) Kirchhofer SE (atlétika) 200.000 forint (450 ezer forint) Gödöllői Muay Thai és Boksz Egyesület 200.000 forint (80 ezer forint) Gödöllői Contact ITF Taekwon-do SE 180.000 forint (160 ezer forint) BIKE ZONE Kerékpáros Egyesület 160.000 forint (140 ezer forint) Gödöllői Wado Egyesület 160.000 forint (190 ezer forint) Gödöllői Lovas Sport és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület 150.000 forint (300 ezer forint) Margita 344,2 Turisztikai és Sport Egyesület 140.000 forint (300 ezer forint) Fujinaga Karate Do SE 140.000 forint (200 ezer forint) Sainó Karate-Do Közhasznú SE 110.000 forint (120 ezer forint) Gödöllői Sakkbarátok Egyesülete 100.000 forint (130 ezer forint) Gödöllői Sport Klub tenisz szakosztály 100.000 forint (70 ezer forint) Pelikán Horgász Egyesület 70.000 forint (70 ezer forint) Aikido Testgyakorló Egyesület 70.000 forint (70 ezer forint) TIG Diáksport Egyesület 50.000 forint (0 forint)
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|