A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán P. István 53 éves tápiógyörgyei lakos ellen. A férfi május 6-án, a délutáni órákban próbált meg élelmiszereket eltulajdonítani a város egyik bevásárlóközpontjából.
A rendőrök elfogták P. Istvánt, akinek a ruházatában – annak átvizsgálása során – több olyan okiratot is találtak a rendőrök, amik nem a gyanúsított nevére voltak kiállítva. Az 53 éves férfit előállították a Gödöllői Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették.
P. István a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondása szerint a nála talált iratokat egy nyitott autóból lopta el. A nyomozóhatóság kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését – írja a police.hu.