November 30-án, vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Ilyenkor harminchárom százalékkal több lakástűzhöz riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, mint máskor. Egy átlagos napon 18 otthon gyullad ki, advent idején ez a szám megemelkedik, akár óránként kigyulladhat egy lakóház – olvasható a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.
NB II. Északi-csoport, 16. forduló: PLER-Budapest U23 – Gödöllői KC 30-25 (19-14)
Acélos feladat várt a gödöllői kézilabdásokra, akiket a listavezető otthonába szólította a sorsolás. A hazai fiatalok az első pozíció megszilárdításáért, városunk csapata pedig a harmadik hely megőrzéséért szálltak harcba a vasárnap délelőtti ütközeten.
Szándékukat a házigazdák váltották valóra, akik alaposan telerakták utánpótlás-csapatukat az NB I-ben rendszeresen szóhoz jutó játékosaikkal. Bármennyire is furcsa, ettől „értékesebbé” vált Bartos Gábor együttesének teljes mértékben vállalható különbségű veresége. A tréner a mérkőzést követően elégedett volt csapatának teljesítményével, és építő jellegű fiaskónak nevezte az eredményt. Nem érmet érő pozícióban utoljára november végén, a 10. forduló után állt gödöllői különítmény legeredményesebb tagjai a 8 találatig jutott irányító, Varjú Péter, illetve a 7 gólt jegyzett Bátori Bence voltak.
A Gödöllői KC csapata 20 ponttal, 415-376-os gólkülönbséggel a 4. helyen áll az NB II-es bajnokság Északi-csoportjában.