Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 177. évfordulója alkalmából meghirdetett március 15-i, főtéri, a prognosztizált esős időjárás miatt 10 óra helyett 14 órakor kezdődött eseményen a Gödöllői Városi Fúvószenekar térzenéje fogadta az érdeklődőket. Ezt követően Gémesi György polgármester intézett beszédet a hallgatósághoz, majd az Urban Verbunk Junior és Gödöllő magyar testvérvárosainak (Csíkszereda, Dunaszerdahely, Beregszász, Zenta) fiatal táncosai által bemutatott, Felültem a világ vad lovára! című ünnepi műsor, a tavalyelőtt felújított Petőfi-szobornál megrendezett koszorúzás, illetőleg a lovasok és lovas fogatok felvonulása tette teljessé a délután folyamán a Művészetek Háza Gödöllő épületében lezajlott forradalmi táncházzal, majd az alsóparki lovasbemutatóval zárult gödöllői ünnep programját.
Feszített lesz a közösségi értékvédelmi konzultáció menetrendje, a tervek szerint az Országgyűlés tavaszi ülésszakán fogják tárgyalni az Alaptörvény-módosítást és a sarkalatos törvényt. Ezt Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter jelentette ki a Pest vármegyei települések részvételével tartott, a helyi önazonosság védelméről szóló törvény február 26-i konzultációján – adta hírül az MTI.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. M. 18 éves és L.L. 26 éves bagi lakosok ellen. Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi február 28-án, 20 óra körüli időben Bag egyik utcájában megállított egy pizzát szállító férfit. Amikor a sértett letekerte az autó ablakát, a gyanúsítottak megfenyegették és egyikük egy kést szorított a sofőr mellkasához, majd a nála lévő pénz átadására szólította fel. A jármű vezetője ezt megtagadta, de ekkor a gyanúsított erőteljesebben nyomta a kést a sértett mellkasához és azzal fenyegette, hogy megöli. Ennek hatására a futár átadta a nála lévő készpénzt és az autóban lévő pizzákat is.
Az adatgyűjtés eredményeként a gödöllői nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket, akiket február 29-én – bagi lakcímükön – elfogtak. A 18 éves férfit és 26 éves társát a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A nyomozóhatóság kezdeményezte mindkettőjük előzetes letartóztatásának elrendelését. Forrás: police.hu
Értesülésünk szerint a Gödöllői Járásbíróság nem látott megfelelő bizonyítékot ahhoz, hogy elrendelje a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akik szabad lábon védekezhetnek. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.