A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Pest megyében szenteste közel 300 rendőr vigyázott a közrendre és a közlekedésbiztonság rendjére – adta hírül a police.hu.
A december 24-én éjszaka szolgálatban lévő rendőröket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrkapitányágainak vezetői ajándékkal lepték meg. Így volt ez Gödöllőn is, ahol a helyi kapitányság vezetése nevében Farkas Imre rendőr ezredes (képen balra) juttatta el az ajándékot a szenteste szolgálatot ellátó gödöllői rendőröknek. Dr. Mihály István rendőr dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és helyettesei is látogatást tettek a rendőrkapitányságokon.