Eltűnt egy 30 éves férfi Gödöllőről
Körözési eljárást indított a Gödöllő Rendőrkapitányság Marton László eltűnése miatt. Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves gödöllői férfi december 8-án nem jelent meg a munkahelyén és nem is jelezte, hogy nem megy dolgozni. Ezt követően a főnöke és az édesapja is megpróbálta telefonon felhívni, de Marton László nem elérhető és eltűnése óta nem adott életjelet magáról.
A férfi felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre, ezért a Gödöllői Rendőrkapitányság elrendelte a körözését. Az eltűnt személy kb. 178 cm magas, vékony testalkatú. Szeme barna színű, haja rövidre vágott és barna színű. Jelenleg nincs információ arra vonatkozóan, hogy eltűnésekor milyen ruhát viselt, azonban általában ápoltan, sportosan öltözködött.
A Gödöllő Rendőrkapitányság illetékesei kérik, hogy aki a képen látható Marton Lászlót felismeri, és tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, munkaidőben hívja a 06-28/524-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható 06-80-555-111/140-es zöld számán, valamint a 107-es, vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
|
Online kaszinók
Magyarország
Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói
|