A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A Gödöllői Rendőrkapitányság illetékesének tájékoztatása szerint november 20-ától (péntek) megszűnik az ügyfélfogadás a kistarcsai rendőrőrs Szabadság út 52. szám alatti épületében. December 3-ától Kistarcsán a Deák Ferenc utca 3. szám alatt lesz elérhető az új, átadásra váró rendőrőrs. Az átmeneti időszakban a kistarcsai területhez tartozó ügyfelek (polgárok) a Gödöllői Rendőrkapitánysághoz fordulhatnak. A telefonos bejelentéseket a (06-28) 524-600-as számon, vagy a 112-es segélyhívón lehet megtenni. A járőrszolgálat a (06-70) 263-4334-es telefonszámon továbbra is elérhető.