Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Teljes terjedelmében lángolt egy körülbelül százötven négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezete október 13-ára virradó éjjel Gödöllő kertvárosában, a Grassalkovich Antal utcában. A tűz átterjedt a családi házhoz épített műhelyre is, ami teljesen kiégett - tájékoztatta szerkesztőségünket Csámpai Attila.
A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: a lakóházban egy idős nő tartózkodott, aki sérülések nélkül időben elhagyta az égő épületet. A gödöllői hivatásos tűzoltók három vízsugár segítségével oltották el a lángokat. A házból kimenekült nő lakhatásáról a hozzátartozók gondoskodtak, így lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor. Fotó: PMKI Gödöllő HTP