A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
Június 11-i zárt ülésükön a gödöllői képviselőtestület tagjai jóváhagyták, hogy ebben az évben kik vehetik át a helyi önkormányzat által tizenhárom esztendeje alapított Gödöllő Vállalkozója díjat. A kitüntetésre leginkább méltónak ítélt személyeket kilenc jelölt közül választották ki.
A városatyák támogatták a döntés-előkészítő gazdasági bizottság javaslatát, ezáltal 2015-ben Bíró Ferenc gumijavító vállalkozó, valamint Solymosi Imre, az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. vezérigazgatója részesül az elismerésben. A díjátadó ünnepséget előreláthatólag szeptember 10-én, csütörtökön 11 órától rendezik meg a Művészetek Háza Gödöllő épületének rendezvénytermében.