Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 16 éves kerepesi fiú ellen. Az ügyben jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalkorú gyanúsított június 8-án, 20 óra körüli időben Kerepesen, a Hársfa utcában megkísérelte kitépni a 69 éves sértett kezéből a táskáját, azonban az idős asszony azt nem engedte el. Ekkor a 16 éves fiú meglökte a sértettet, aki ettől elesett és beverte a fejét a járdába. A gyanúsítottnak így sikerült megszereznie a táskát, majd elmenekült a helyszínről. Az idős asszony az esés következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A kistarcsai és a gödöllői rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, aminek eredményeként azonosították a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi fiatalt. A gödöllői rendőrök a fiút a bűncselekményt követő néhány órán belül a lakásában elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók ezt követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Forrás: police.hu