Október 13-a óta tudható, hogy – két forrásból – 100 millió euró (mintegy 40 milliárd forint) szolgálja a Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítását. A rekonstrukciós munkálatok a terv szerint jövő év második felében kezdődnek és kilenc évig tartanak. A bejelentés erősen felkorbácsolta a közvélekedést: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, míg mások kétkedésen alapuló kritikával illették a történteket.
De, mit mond a szakember? Többek között erről is kérdeztük Varga Kálmán történészt, akinek szakmai munkássága, tudományos kutatómunkája az 1980-as évek vége óta összeforr a gödöllői Grassalkovich-kastély történetével, feltárt és rejtett kincseivel.
Egy közeli bolt több mint vásárlási hely – a mindennapi élet része, ahol ismerős arcokkal találkozunk, ahol szóba elegyedünk, ahol a bevásárlás nem fáradtság, hanem otthonos rutin. Ha távolabb kell menni, az sokszor időigényes, kényelmetlen és személytelen. Ezért várják már nagyon – elsősorban – a kertvárosban élők, hogy az Arany János utcában november 5-én, szerdán 8 órakor végre újra kinyisson a COOP-üzlet, ami ezután nemcsak egy modern bevásárlási lehetőség, hanem továbbra is a közösség mindennapjainak része lesz.
November 4-én dr. Gyuricza Csaba rektor és Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter jelenlétében adták át azt a moduláris biogázüzemet, ami a Biohulladék Hasznosítási Központ részét képezi. Ez a központ a világ egyetemei között egyedülálló módon elkülönítetten gyűjti és kezeli a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői Szent István Campusán keletkező biológiailag bontható hulladékot.
A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében március 27-én mintegy 800 fő kínai vendég látogatott el a Gödöllői Királyi Kastélyba, majd a domonyvölgyi Lázár Lovasparkba. A rendezvény apropóját a Kína–Közép és Kelet-Európai Turisztikai Promóciós Év adta, és az esemény egyúttal a turisztikai promóciós év megnyitását is jelentette.
A rendezvény résztvevői 19 autóbusszal érkeztek a programhelyszínekre, ezáltal kiemelt figyelmet kellett fordítani a város péntek délutáni forgalmának fennakadás nélküli biztosítására, amit a Gödöllői Rendőrkapitányság személyi állományának közreműködésével gond nélkül sikerült megvalósítani.