A nyári szünet tervezése idén korábban kezdődik, mint valaha! A Táborfigyelő friss kutatása szerint a szülők harmada már februárban kiválasztja a gyermeke számára a tökéletes nyári tábort. Itt a sorrend, mi alapján választunk tábort 2025-ben!
Azzal együtt, hogy mintegy három éves múltra tekint vissza a versenyszerű vízilabdázás története Gödöllőn, a MATE-GEAC-MSA (MGM) férfi- és fiúcsapatai egyre magasabb színvonalon kapcsolódnak be a sportág hazai vérkeringésébe. A felnőttek a szakosztály első bajnoki évében egyaránt bronzérmet szereztek a harmadosztálynak számító OB 2-es bajnokságban és a Magyar Egyetemi és Főiskola Országos Bajnokságon (MEFOB). Az előttünk álló hónapokban ez a teljesítmény felülmúlható. Erről, illetve az eddigi eredményességről és a közeljövő terveiről kérdeztük a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely szakosztályvezetőt.
Nemrégiben nyílt meg a Dó-Ri Café-Büfé Gödöllő központjában, az Átrium üzletház Városháza felé eső oldalán. A vendéglátós egység működtetői országos elismerésre és népszerűségre tettek szert azzal, hogy az alábbi képen látható feliratot kiragasztották a büfé ablakára.
A nem mindennapi kezdeményezésről véleményt formálók közül többen reagáltak úgy, hogy napjainkban, sajnos, elkél az ilyesfajta jótékonykodás. Az ötletgazdák szerint azonban a gyakorlat kissé más képet mutat. Érdeklődésünkre elmondták: csak egy néni van, aki rendszeresen betér, rajta kívül két kisdiáknak adtak zsíros kenyeret. A legtöbben, még ha szükségük is lenne rá, szégyellik. Pedig nem kellene – tették hozzá.