Kevéssé ismert, de jelentős kastélybéli évfordulóra emlékezhetünk az idén: napra pontosan augusztus 10-én 30 esztendeje, hogy az akkori kulturális miniszter kiadta a Gödöllői Királyi Kastély Múzeum, mint országos gyűjtőkörű szakgyűjtemény működési engedélyét. A múzeumalapítás kezdeményezése és a szükséges tudományos-szakmai dokumentáció elkészítése, majd a minősítési eljárás menedzselése Varga Kálmán nevéhez fűződik, aki akkor miniszteri biztosként irányította a műemlék-együttes helyreállítását. Az évforduló kapcsán vele beszélgettünk.
Az internet nagyszerű eszköz, de veszélyeket is rejt. A gyermekek és a fiatalkorúak védelme az internet káros tartalmaival szemben egyre fontosabb kérdés napjainkban. A tisztességes weboldalak mellett találkozhatunk olyan oldalakkal, amik megtévesztő, hamis információkat, vagy az egészséges erkölcsi- és szellemi fejlődésre káros tartalmakat, így pornográf és erőszakos tartalmú információkat közölhetnek.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya felhívást tett közzé az internet veszélyeiről. Ebben – számos, hasznos tanács mellett – arról is olvashatnak, hogy mit kell tenni, ha káros, veszélyes, törvénybe ütköző (kiskorúak személyes adataival való visszaélés, fizikai fenyegetés vagy szexuális zsarolás) tartalmakkal találkoznak az interneten.