A Gödöllői Királyi Kastély körbástyája előtti parkban május 15-én megnyílt az ország első – de világszerte egyedinek számító – interaktív kandeláber parkja, ahol a látogatók a pihenés mellett zenélhetnek, sakkozhatnak, olvashatnak és akár még szkanderben is összemérhetik erejüket a kandeláberekkel. Az ingyenesen látogatható élményparkot az Eco Art Galéria és Bolt alkotói közössége hozta létre, a gödöllői önkormányzat és a Gödöllői Királyi Kastély támogatásával.
Megkülönböztető jelzést használó katonai rendész felvezetésével, páncélozott katonai csapatszállító konvoj közlekedésére lehet számítani január 20-22-e között, előreláthatólag a kora reggeli és délelőtti órákban Gödöllő és Tata között, érintve az M0-ás körgyűrűt és az M1-es autópályát. A kilenc darab – még a Szovjetunióban tervezett – BTR-80A harcjárművet a gödöllői CURRUS Zrt-nél újították fel. Ezek most visszakerülnek a Tatai Klapka György Lövészdandárhoz. A Honvédelmi Minisztérium az említett útvonalon közlekedők megértését, együttműködését kéri a katonai konvoj biztonságos és folyamatos haladása érdekében. Forrás: Honvédelmi Minisztérium