A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya – őrizetbe vétele mellett – eljárást folytat kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt P. Antal 30 éves csömöri lakos ellen.
A gödöllői rendőrök – állampolgári bejelentés alapján – január 16-án, 17 óra körüli időben megjelentek egy csömöri családi háznál, ahol a padlástéren több mint 50 tő kábítószergyanús növényt és kábítószer termesztéséhez szükséges berendezési tárgyakat találtak. A lefoglalt növényeket igazságügyi szakértő megvizsgálta, és az előzetes véleménye alapján azok kábítószernek minősülnek.
A ház tulajdonosát, P. Antalt a rendőrök a helyszínen elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozóhatóság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság január 19-én előzetes letartóztatásba helyezte a férfit. Forrás: police.hu