Ebben az esztendőben szeptember 14-én és 15-én rendezték meg a tíz évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az utóbbi két évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC ezúttal is éremszerzési reménnyel vágott neki a kétnapos viadalnak.
Mérlegelve a beérkezett ajánlásokat, a gödöllői önkormányzat tagjai decemberben zárt ülésen határoztak arról, hogy 2015-ben kiknek ítélik oda a Gödöllő Kultúrájáért díjat. Az előzetesen közzétett felhívás hatására összesen hét személyre és öt közösségre érkezett javaslat a döntés-előkészítő kulturális, sport és nemzetközi kapcsolatok bizottsághoz. A szakmai szervezet az ajánlások megismerése után úgy döntött, hogy Horváth Zoltán művészeti vezető és a Levendula Galéria elismerését szorgalmazza a képviselőtestület tagjainál.
A javaslatot a városatyák elfogadták, így a Magyar Kultúra Napjához kötődő, január 22-én, csütörtökön 18 órakor a Művészetek Háza Gödöllő épületének színháztermében kezdődő városi ünnepi rendezvényen a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének (GÖFME) szakmai irányítója, valamint a kortárs helyi-, illetve környékbeli képző- és iparművészek alkotásait immár több mint hat éve bemutató és forgalmazó galéria közössége részesül a városvezetés által tizenhét éve alapított díjban.