Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Kilencven helyett százötveneggyel hajtott a top sebességszegő

2014-12-31 13:59:27

A 2014-es esztendő sem múlt el „legek” nélkül a Gödöllői Rendőrkapitányság illetékességi területén. Lássuk, milyen szélsőséges esetekkel találkoztak a helyi rendőrök az óévben!

A legmagasabb véreredményes ittas járművezetés
Március 16-án 16 óra 15 perckor egy 49 éves isaszegi férfi személygépkocsival közlekedett Isaszegen, a Csengeri úton a Hősök útja irányába, amikor a kereszteződésében a járművel egyenesen továbbhaladt és a szemközti útárokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt. A rendőrségi vizsgálat során kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján a férfi cselekménye időpontjában súlyos fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

Legmagasabb kiszabott büntetés ittas járművezetés vétség miatt
Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Gödöllői Járásbíróságon május 23-án a gépjárművezető férfit a bíróság 600 ezer forint pénzbírságra, valamint 6 hónap járművezetéstől való eltiltásra ítélte.

A legjelentősebb sebességtúllépés
Szeptember 16-án 14 órakor Gödöllő lakott területén kívül, a 3-as számú főút 37-es kilométerszelvényében, Aszód irányából Gödöllő irányába a megengedett 90 km/h sebességet jelentősen túllépve, 151 km/h-val közlekedett egy személygépkocsi.

A leglúzerebb elkövető
A kistarcsai rendőrőrs járőrszolgálata személyazonosságának igazolása érdekében állított elő egy kerepesi lakost, akit – miután megállapították a személyazonosságát – szabadon bocsátottak. Ezt követően, mintegy 2 óra elteltével a járőrök állampolgári bejelentésre megjelentek egy kistarcsai családi háznál, ahonnan ismeretlen tettes a szárítóra kitett ruhákat tulajdonított el. A bűncselekmény helyszínén – a szárító alatt – a rendőrök megtalálták azt az igazolást, amit néhány órával korábban ők állítottak ki az előállított és szabadon bocsátott személy részére. Ennek birtokában a gyanúsítottnál házkutatást tartottak, aminek során az eltulajdonított ruhaneműket a rendőrök hiánytalanul megtalálták.

A legtöbb gyanúsított egy ügyben és a legtöbb eltulajdonított gépkocsi
Egy ügyben 11 személyt gyanúsított meg a rendőrség összesen 50 személygépkocsi eltulajdonításával. A járműveket Gödöllő és Budapest területéről lopták el, a kár megállapítása még folyamatban van, de az elsődleges szakértői vélemény alapján meghaladja az 50 millió forintot.


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online