Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Az ország 118 pontján, köztük a gödöllői TESCO-áruházban is karácsonyi élelmiszer-gyűjtést szervez a Magyar Vöröskereszt. A legnagyobb hazai humanitárius szervezet aktivistái december 5-én, pénteken és 6-án, szombaton 10 és 18 óra között várják az adományokat. Minden adományozó ajándékot kap a Coca-Cola Magyarország jóvoltából.
A Magyar Vöröskereszt abban a reményben szervezi akcióját, hogy a nagy áruházakban vásárlók támogatásával 40 ezer kilogramm élelmiszert gyűjthet össze, ami 8-10 ezer családnak jelenthet segítséget. Az összegyűlt adományokat a Magyar Vöröskereszt megyei és területi szervezeti juttatják el a legrászorultabbaknak, még az ünnepek előtt. Forrás: voroskereszt.hu