A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
A tűzszerészek november 25-én, a reggeli órákban beazonosították, majd elszállították azt a két aknavetőgránátot, amit hétfőn a gödöllői Ökörtelek-völgyben lévő hulladékkezelő központban találtak - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje az MTI-t. Bátyi Edina közlése szerint az öt centiméter átmérőjű német repesz aknagránátokat később megsemmisítik.
Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója hétfő késő este a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. környezetvédelmi és műszaki igazgatójának információira hivatkozva azt mondta, hogy a gránátok a szelektív gyűjtőszigeteken kihelyezett üveggyűjtő konténerekből kerülhettek az Ökörtelek-völgyi hulladékkezelőbe. Mindkét gránátot a szennyezett üveg utólagos válogatásakor találták meg - tette hozzá.