A Magyar Fotóművészek Világszövetsége 2002-es megalapítása óta minden évben megrendezi a Nemzetközti-Magyar Fotószalont. Idén immár a XXVI. Nemzetközti-Magyar Fotószalon pályázatára került sor, aminek megnyitóját szeptember 26-án tartották a történelmi falak között.
November 25-én, kedden 18 órától – az október 22-i alakuló- és a november 13-i első munkaülés után – harmadszor gyűlnek egybe hivatalos eseményen az október 12-én megválasztott gödöllői önkormányzat tagjai. Ezúttal közmeghallgatáson, aminek fő témája a város következő öt évre tervezett működtetése és fejlesztése lesz.
Az évente legalább egy alkalommal kötelező, a Városháza földszinti nagytermében lezajló rendezvény az egyetlen olyan alkalom, amikor a településen élők, illetve valamilyen módon itt érdekeltséggel rendelkezők elmondhatják véleményüket, javaslatot tehetnek, vagy kérdést intézhetnek a város irányítóihoz, természetesen, közérdeklődésre számot tartó témakörökben.