A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán. A jelenleg rendelkezésre álló – elsődleges – adatok szerint Kerepes egyik családi házánál szeptember 5-én, 23 óra körüli időben jelent meg több személy, akik a házban tartózkodók közül egy férfit késsel megszúrtak. A sértett a helyszínen életét vesztette.
A kiérkező rendőrök a házban négy személyt elfogtak és előállítottak a Gödöllői Rendőrkapitányságra. Megtalálták a járőrök azt a kést is, amivel az elhunyt férfit megszúrták. Az előállított személyek kihallgatása, a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepük, valamint a körülmények tisztázása folyamatban van.
Időközben kiderült, hogy az emberöléssel gyanúsított személy – akinek előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség – O. Mátyás 39 éves kistarcsai lakos, az értesülésünk szerint nyakon szúrt áldozat pedig 28 éves volt. Forrás:police.hu