Vissza normál nézetbe Nyomtatás

Gödöllőn is áthalad a Central European Tour mezőnye

2014-07-25 10:24:34

Idén július 25- és 27-e között rendezik meg a legrangosabb hazai kerékpárversenyt, a Central European Tour-t. Az első napon a Kassa és Miskolc közötti 117,7 kilométeres szakaszt teljesítik a bringások, szombaton pedig Szerencs és Ibrány között pedáloznak 136,1 kilométert.


Július 27-én, vasárnap 12.45 órakor Isaszegről rajtolnak el a kerékpárosok, akik – függően az átlagsebességtől – 14 óra körül érkeznek meg Valkó felől Gödöllőre. Városunkban áthaladnak a Köztársaság úti vasúti átjárón, majd az Állomás úton tekerve érik el a Szabadság utat (3-as főút), ahol jobbra, Aszód irányába kanyarodnak és – Máriabesnyő érintésével – előreláthatólag negyed három után nem sokkal hagyják el Gödöllőt. A 127,1 kilométeres etap célja Budapesten, a pesti rakparton lesz. Forrás: velo.hu


Online kaszinók
Magyarország
magyar online casino

Kamerák előtt Gödöllő és a környező települések sportolói

 

Kapcsolat | ImpresszumAdatvédelem | Médiaajánlat

© Gödöllői Hírek Online