Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya – szabadlábon hagyása mellett – eljárást indított B. Árpád 31 éves gödöllői lakos ellen.
A gyanúsított június 12-én, 11 óra 30 perc körüli időben átmászott egy gödöllői ingatlan kerítésén és letépte a garázsajtón található takarólécet, azonban nem tudott bejutni a helyiségbe. Ezt követően a hátsó ajtóhoz ment, amin keresztül bement a garázsba és onnan eltulajdonított egy horgászládát. A tulajdonos hozzátartozója észlelte, hogy az épületből egy ismeretlen férfi távozik, és egy ládát visz a kezében. Ekkor értesítette a rendőrséget és egy ismerőse segítségével – a járőrök kiérkezéséig – feltartóztatta a 31 éves férfit. B. Árpádot a gödöllői rendőrök a helyszínen elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte. Forrás: police.hu