Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Kezdetben az esős időjárás nem igazán kedvezett a Magyar Vöröskereszt Pest megyei Szervezete által április 26-ára meghirdetett 43. Pest megyei elsősegélynyújtó versenynek, aminek helyszíne Gödöllői Királyi Kastély festői szépségű parkja volt. Az égiek az idő előrehaladtával azonban megkegyelmeztek az általános- és középiskolai, valamint felnőtt kategóriában egymással rivalizáló csapatoknak, akiknek több állomáson kellett számot adniuk elméleti- és gyakorlati tudásukról a különböző baleseti szituációk következtében külső- és belső sérüléseket szenvedett imitátorok megsegítésével, egészségi állapotuk stabilizálásával.
Az elsősegélynyújtók teljesítményét a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ korábbi igazgató-főorvosa, dr. Szabadfalvi András vezette szakmai zsűri értékelte, amely mindhárom kategóriában a ceglédieket helyzete az első pozícióba. Városunkból a Református Líceum, a Török Ignác Gimnázium és a Premontrei gimnázium formációi álltak rajthoz az ifjúságiak mezőnyében. A legjobb eredményt a Premontrei gimnázium csapata érte el, amely az 5. helyen végzett.
A Gödöllői Testvérvárosi Egyesület meghívására külön kategóriában indultak a dunaszerdahelyi, a zentai, az ekecsi, a somorjai és a nagyváradi delegációk versenyzői. Közülük a legjobban a Szerbiából érkezett zentaiak teljesítették a feladatokat, megelőzve a szlovákiai dunaszerdahelyiek és somorjaiak egységét.