A gödöllői képviselőtestület tagjai a május 22-én lezajlott tanácskozásukon vitatták meg a település előző évi gazdálkodásáról szóló beszámolót. A várost irányító grémium május 11 igen szavazattal (lokálpatrióta klubos képviselők és Kovács Barnabás – TEVE Egyesület) és 3 tartózkodással (GDL Pelikános képviselők) elfogadta azt a határozati javaslatot, amit Gödöllő 2024. évi zárszámadásával kapcsolatosan a döntés-előkészítők megfogalmaztak.
Akárcsak tavaly, idén is májusban érkezett el az a pillanat, amikor a várost irányító grémium tagjai megismerhették a Gödöllő Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egy évvel korábban végzett tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolót, amit május 22-én Szigeti Róbert tűzoltó alezredes, gödöllői tűzoltóparancsnok és Kristóf Sándor tűzoltó alezredes, a helyi katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője terjesztett a városatyák elé.
Az alábbi felhívással fordul a szülőkhöz és az adófizető polgárokhoz Meizner Sándor, a Gödöllői Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke:
Egyesületünk 2006 óta működik, segítve a Gödöllői Német Kisebbségi Önkormányzat munkáját. Céljaink közé tartozik a német nemzetiségi hagyományok ápolása, a német nyelv anyanyelvi szintű tanítása, amit a ma felnövekvő generációkon keresztül tudunk a leghatékonyabban megvalósítani. A Gödöllőn már évek óta működő német nemzetiségi oktatás további támogatása érdekében kérjük Önöket, adójuk egy százalékával járuljanak hozzá, hogy ezt az oktatási formát az egyesületen keresztül minél nagyobb támogatásban tudjuk részesíteni. Felajánlását megteheti az adóbevalláshoz mellékelt, vagy a NAV honlapjáról letölthető rendelkező nyilatkozaton.
A Gödöllői Német Nemzetiségi Közhasznú Egyesület vezetése nevében köszönettel: Meizner Sándor