Megjelent a kormányrendelet a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsönről, ami – miközben kizárja a korábbi vagy meglévő 50%-os lakástulajdonnal rendelkezőket – elődjénél, az Otthon Startnál célzottabban segíti a 45 év alattiak első lakáshoz jutását. Más kérdés, hogy használt lakások vásárlása esetében 5%-ra emeli az eddigi 3%-os kamatot. Az új rendelkezés legfontosabb paraméterei alapján megkerestük a Gödöllőn élő, a pénzügyi szektorban több mint 20 éve dolgozó Piacsek Rózsa Erzsébetet, hogy a már ismertté vált részletek figyelembevételével elemezzük az új finanszírozási lehetőséget.
Lejárt műszaki vizsga miatt állították meg egy autót, de hamar kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj. A lehúzott ablakon kiáramló jellegzetes szag azonnal gyanút keltett a gödöllői járőrökben, a megérzésük pedig beigazolódott.
Április 8-án, kedden 17 órai kezdettel SM (szklerózis multiplex) betegnapot rendeznek a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház előadótermében.
Az érdeklődők számára nyilvános eseményen bemutatkozik a gödöllői betegek ellátásában is kulcsfontosságú kistarcsai egészségügyi intézmény Neurológia és Stroke Osztályának új osztályvezető főorvosa, dr. Pánczél Gyula. Az SM Centrum fejlesztési terveiről és az ott elérhető terápiás lehetőségekről dr. Bíró Zita, az SM Centrum vezetője tart előadást, Nagyné Siraky Szilvia, a Szklerózis Multiplexes betegek Országos Egyesületének alelnöke pedig az egyesületnek a betegek életében betöltött szerepéről, fontosságáról osztja meg gondolatait.