Május 22-én(!!!) kettő, a szóban forgó összeget mértékét alapul véve, a gödöllői önkormányzat gazdálkodási mozgásterét jelentősen érintő témakörben tettünk fel kérdéseket dr. Kiss Árpád jegyzőnek. A polgármesteri hivatal vezetője egy ideig nem reagált megkeresésünkre, később azonban – ő is – megtette azt. Lássuk, mire jutottunk!
Ebben az esztendőben augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a tizenkét évvel ezelőtt újjáélesztett atlétikai csapatbajnokság divízió 1-es (az ország 16 legjobb csapata), 2-es (17-32. csapatok) és 3-as (33-48. csapatok) kategóriáinak döntőjét, aminek helyszíne az MTK Lantos Mihály Sportközpontja volt. A versenysorozat elit osztályában az elmúlt évben arany-, az azt megelőző három évben ezüstérmes, több számban utánpótláskorú fiatalokkal rajthoz álló MATE-Gödöllői EAC 19 férfi és 12 női atlétája ezúttal is komoly éremszerzési reménnyel vágott neki a háromnapos viadalnak.
Gödöllőt is érintő bejelentést tett Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára a tranzit utak melletti zajvédelmi program indításával kapcsolatos március 7-i sajtótájékoztatóján a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3-as autópálya 12-es kilométerénél (Szilasi-pihenő) található ügyfélszolgálati irodájában – adta hírül az MTI. Az államtitkár tájékoztatása szerint az NFM az Új Széchenyi Terv 1,2 milliárd forintos forrásából, a jövő év végéig 7 kilométer hosszan, mintegy 27 ezer négyzetméter felületű, 3-5 méter magas zajvédő fal épül, javítva a gyorsforgalmi utak mellett lakók életminőségét.
Az M3-az autópályán Mogyoródnál és Gödöllőnél létesül zajvédő fal. Vécsey László, a térség országgyűlési képviselője kiemelte az M3-as mogyoródi szakaszán megépülő 3 kilométeres zajvédő falat. Gödöllőnél pedig az M31-es mellett húzódó 3 méter magas falat cserélik 5 méteresre, mivel a mostani nem ad elégséges védelmet. A Gödöllőnél az elmúlt években mért értékek kétszeresen haladták meg a két évtizeddel ezelőtti mutatókat. Videó forrása: kormány.hu